A Féja Géza Közösségi Ház júniusi programjai
Esztergom-Kertváros kulturális életének központja júniusban is várja látogatóit.
View Article„Fontosnak tartom, hogy a könyvtár a város szívében legyen” - interjú a...
Bizony, idén már 8. éve lesz, hogy eldózerolták a városi könyvtár épületét, azóta lázasan folyik a helykeresés. Kovátsné Várady Eszter szerint most reális esély van rá, hogy az intézmény végre otthonra...
View ArticleTáncház a Széchenyi téren
Rendhagyó módon a főtéren tartanak táncházat a Szentgyörgymezői Olvasókör táncoslábú növendékei és oktatói. Június 6-án minden érdeklődöt szeretettel várnak.Június 6-án 18:00-kor kezdődik a foglalkozás...
View ArticleFrankás sikerek a 4. Ökumenikus Diákfilmszemlén
Dózsa Endre, az iskola 11. osztályos tanulója két filmjével három díjat nyert az ökumenikus filmszemlén, amelyet a katolikus, református és evangélikus iskolák diákjainak írnak ki évente.Negyedik...
View ArticleÓvodák felújítására, járda- és útépítésre pályázik Esztergom
Június 1-én rendkívüli ülést tartott a képviselő-testület. Döntöttek: pályázatot nyújtanak be a Belügyminisztériumhoz, hogy támogatást kaphassanak az esztergomi óvodák felújítására, illetve járdák és...
View ArticleEsztergomi sakkiskolások a magyar korosztályos sakkbajnokság döntőjében
Június17-24. között Balatonlellén rendezi a Magyar Sakkszövetség a korosztályos magyar bajnokság döntőjét. A fiatalok U8-U18 korosztályig mérik össze erejüket, hogy eldöntsék ki a legjobb az országban,...
View ArticleCsaládi nap a Szent Anna Plébánián
Sokszínű programokkal várják a családokat a Szent Anna Plébánián június 6-án 10 órától. A résztvevők az egész napos elfoglaltságok mellett közös éneklésen vehetnek részt, illetve a délután folyamán...
View ArticleTájékoztatjuk önöket a nyári napközis táborról
Amelynek a Babits Mihály Általános Iskola ad otthont június 22 - augusztus 14. között. A jelentkezési lapot június 10-ig lehet leadni, részletes tájékoztatót pedig június 17-én tartanak az...
View ArticleEgészségnap Esztergomban
Június 13-án Egészségnapot rendeznek a város szívében, a Széchenyi téren. Az esemény szervezője az Év háziorvosa díját is elnyerő Üveges Szilvia. Előadásokkal, koncertekkel és egész napos programokkal...
View ArticlePénteken kezdődik a Magyar Viselet Ünnepe Bajnán
A hagyományőrző tánccsoportok előadásai és a játszóműhelyek mellett a magyar tájegységek népszokásainak és viseleteinek a bemutatója is várja az érdeklődőket a VI. Magyar Viselet Ünnepén péntektől...
View ArticleHétvégi házba tört be Dömösön
A 21 éves pilismaróti férfit őrizetbe vette az Esztergomi Rendőrkapitányság.Lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi...
View ArticleMásodszor is kivonultak az oroszok Esztergomból
Látványosan leállt a Csalamádé temető felújítása, pár hete eltűntek a területről a munkások, s nyoma veszett a sírkert közepén felállított szobornak is. Kérdésekkel fordultunk az önkormányzathoz,...
View ArticleA Duna vízén érkeznek a dallamok Esztergomba
Június 6-án, szombaton X. alkalommal rendezik meg az AquaPhone fesztivált Párkányban. Párkány, 2015. június 6 (szombat), 11:00 – 22:00 Indíték A múlt század ötvenes éveinek elején nem állt a híd és...
View ArticleTőkecsökkentés a Suzukinál
A Suzuki Motor Corporation és a Magyar Suzuki Zrt. részvényesi közgyűlése úgy döntött, hogy 156 millió euró értékű tőkecsökkentést hajt végre a Magyar Suzuki Zrt.-nél. A részvényesek közgyűlése úgy...
View ArticleIllegális szeméthegyek eltakarítása: évek tonnányi lomja
Megkezdődött a hosszú évek alatt felhalmozódott illegális szeméttelepek felszámolása Esztergomban. Az elmúlt hetekben 232 tonnányi hulladékot szállítottak el, becslések alapján közel még egyszer ennyit...
View ArticlePolgárőrség Esztergomban az első világháború idején
A Nagy Háború blogon jelent meg cikk Miklós Tamás esztergomi történész tollából, amelyben az esztergomi polgárőrség 1914-es felállításáról értekezik a szerző.A bejegyzésből kiderül, hogy a...
View ArticleNemzeti Összetartozás Napja Esztergomban
Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján Esztergomban is sor került a szokásos megemlékezésre.Esztergomban a minden nap 16.30 órakor megszólaló tárogató hangjára kezdődött az idei megemlékezés is,...
View ArticleCsak egy hétvége, és az élmény a Tiéd!
Június 19-21. között háromnapos kerékpáros hétvégét szervez Fertő-tó körül a Sítechnika.A Fertő-tó vidéke egy kerékpáros paradicsom. Jó kerékpárutak, üdülési, strandolási lehetőségek várják itt a...
View ArticleVasárnap nyílik a termelői piac a Széchenyi téren
Június 7-én nyit a termelői piac a Széchenyi téren, reggel 8 órától délig várják az érdeklődőket.2015. június 07-től minden vasárnap délelőtt 08.00-12.00 óra között a Széchenyi téren termelői piacot...
View ArticleÖsszeütközött két vitorlázó repülőgép - ketten meghaltak
Összeütközött a levegőben két vitorlázógép vasárnap kora délután az esztergomi repülőtéren, közölte a Katasztrófavédelem.Az ütközés következtében az egyik repülő kényszerleszállást hajtott végre, a...
View Article