Quantcast
Channel: Szeretgom hírek
Viewing all 4915 articles
Browse latest View live

Ismét csúszik a vasút átadása

$
0
0

A regionalbahn.hu értesülései szerint augusztus végére módosították az Esztergom-Budapest vasúti szakasz átadását.

Az optimista vélekedések szerint a nyáron mindenképp beindul a vasút Esztergom és Budapest között, legutóbb június 19-ére ígérték a közlekedés megindulását. Jelen pillanatban viszont úgy tűnik, augusztus 29-ére csúszik az átadás. Hogy miért pont erre az időpontra? A portál számba veszi a lehetséges indokokat, mint írják: az egyik ok a biztosítóberendezések telepítésének csúszása, illetve a MÁV-START részéről is akadnak gondok, a járműgazdálkodással foglalkozók ugyanis azt mondják, hogy a MÁV-START állományában nincs, legalábbis a nyári menetrendi időszakban nem lesz elegendő mennyiségű Desiro-motorvonat, amelyeket ezen a vonalon üzemeltetnének átmenetileg.

 

A teljes cikk a regionalbahn.hu oldalán érhető el.


Énekesek a norvég fjordok kapujából - hangversenyek a bazilikában

$
0
0

Norvég kórusok érkeznek városunkba a jövő héten, hogy hangversenyt prezentáljanak az esztergomi nagyérdeműnek a bazilikában. Vasárnap pedig Dorogon vesznek részt a 41. Nemzetközi Kórustalálkozón.

A táti Musik-Land Utazási Iroda szervezésében május 22-én, pénteken érkezik hazánkba Asbjørn Gald egyesületi elnök vezetésével, a nyári síparadicsomáról is híres Stryn település vegyes kórusa.

 

Másnap, május 23-án, szombaton pedig egy újabb norvég kórus érkezik, Svanhild Andersen egyesületi elnök asszony vezetésével, a norvég fjordok kapujának is nevezett Bergen város északi részének kamara kórusa.

 

 

Az 1985-ben alapított Bergen Nord Kammerkor tagjai Bjørn Berentsen zenei igazgató vezénylésével május 24-én, vasárnap 13 órai kezdettel az esztergomi bazilikában fognak énekelni, a Stryn Blandakor tagjai Henny Koppenkarnagynő vezénylésével pedig 14 óra 30 perces kezdettel ugyanitt adnak koncertet.

 

A norvég  dalosok még aznap Dorogra látogatnak, ahol részt vesznek a József Attila Művelődési Házban 17 órai kezdettel megrendezésre kerülő 41. Nemzetközi Kórustalálkozón. A nagyszabású rendezvényen rajtuk kívül egy párkányi, esztergomi, csolnoki és dorogi kórus  tagjai mutatják be műsorukat. A hangversenyek és a kórustalálkozó színvonalas szórakozási lehetőséget ígérnek a kóruszenét kedvelők egyre nagyobb táborának. A Musik-Land Utazási Iroda valamennyi rendezvényére, így ezekre is, a belépés díjtalan.

 

Négynapos programjuk során a norvég vendégek megismerkednek Budapest és Esztergom nevezetességeivel. Természetesen ellátogatnak a pusztára is.

Döntés az élményfürdőről, elfogadhatják a Termelői Piac házirendjét

$
0
0

Május 21-én tartják a soron következő testületi-ülést. Többek között napirenden az élményfürdő felújítása és a Termelői Piac Házirendje is.

Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének soron következő ülését 2015. május 21-én (csütörtökön) 9 órára a Városháza nagytermébe a következő napirendi pontok tárgyalására összehívom:

 

 

Napirend előtt:

       Megválasztott bírósági ülnök eskütétele

 

 

1.    Beszámoló az Esztergom Rendőrkapitányság 2014. évi tevékenységéről

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

2.    A Képviselő-testület gazdasági programja

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

3.    A Zöld Óvoda intézmény vezetői állására kiírt pályázat elbírálása

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

4.    Döntés az iskolai felnőtt étkezési díjról

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

5.    Az önkormányzati fenntartású egyes közművelődési - és közgyűjteményi intézményekben biztosított új státuszokhoz költségvetési fedezet biztosítása

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

6.    Javaslat a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről szóló 2/2014. (II. 3.) önkormányzati rendelet módosítására

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

7.    Esztergom és Térsége Turisztikai Egyesülettel való együttműködéssel összefüggő döntések

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

8.    Döntés a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Esztergom-kertváros Településrészi Önkormányzata tagjainak megválasztása tárgyú, 490/2014.(XI.19.) számú határozattal kapcsolatos törvényességi észrevételéről

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

9.    Esztergomi Termelői Piac Házirendje

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

10.  Esztergom Város Önkormányzata hivatalos lapjának, az „Esztergom” című havilap hirdetési térítési díjtételeinek jóváhagyása

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

11.  Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának módosítása

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

12.  Az Élményfürdő felújítási munkálataival kapcsolatos döntés

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

13.  Adósságrendezés III. hitelezői csoport (az önkormányzati saját és a Strigonium Zrt-n keresztül közvetetten tulajdonolt cégek) kielégítésével kapcsolatos döntés

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

14.  Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft-vel kapcsolatos döntés

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

15.  Közszolgáltatási szerződés megkötése a Via Bona Foglalkoztatási Nonprofit Kft-vel

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

16.  Nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díjának felülvizsgálata

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

17.  14-es számú Holló cserkészcsapat kérelme hajók elhelyezésére, az Esztergom, Simor J. u. 41. sz. alatti (volt szemüvegkeret-gyár) ingatlanba

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

18.  Cyber Sound Reklám Stúdió Bt. kérelme a mobil színpad hasznosítására vonatkozó megállapodás meghosszabbítására

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

19.  A Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat használati kérelme a 40127 hrsz-ú, természetben Esztergom-Pilisszentlélek, Hunyadi u. 1. sz. alatti ingatlanra vonatkozóan

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

20.  Vinum Ister Granum Regionis Borlovagrend kérelme a 17413 hrsz-ú, természetben a Széchenyi tér 20. szám alatt lévő helyiség bérbevételére

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

21.  Gran Telecom Kft. kérelme a 17350/A/2 és 17350/A/3 hrsz-ú, természetben a Széchenyi tér 21. sz. alatt lévő üzlethelyiségek bérbevételére

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

22.  Esztergomi Sakk Club (Kovács Géza) kérelme a 18602/21/A/25 hrsz-ú, természetben a Budai Nagy Antal u. 2. sz. alatt lévő helyiség térítésmentes használatára, illetve a korábbi használatból felhalmozott hátralék elengedésére

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

23.  SarelllMusic helyiségbérleti kérelmével kapcsolatos döntés

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

 

24.  Az Angyalkert Óvoda intézmény vezetői állására kiírt pályázat elbírálása

       ZÁRT ÜLÉS!

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

25.  A Szentgyörgymezei Óvoda intézmény vezetői állására kiírt pályázat elbírálása

       ZÁRT ÜLÉS!

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

26.  Döntés kitüntetések adományozásáról

       ZÁRT ÜLÉS!

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

27.  Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő lakásokkal kapcsolatos döntések

       ZÁRT ÜLÉS!

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

28.  Önkormányzati és részben önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinek, felügyelő bizottságának, könyvvizsgálójának megválasztása

       ZÁRT ÜLÉS!

Előterjesztő: Nyíri Attila, a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság elnökhelyettese

 

29.  Önkormányzati és részben önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokkal kapcsolatos döntések

       ZÁRT ÜLÉS!

Előterjesztő: Nyíri Attila, a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság elnökhelyettese

 

 

Tájékoztatók:

 

*     Tájékoztató a két ülés közötti eseményekről

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

*     Tájékoztató a lejárt határidejű határozatokról

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

*     Tájékoztató Esztergom Város Polgármestere 2015. évi szabadságának igénybevételéről

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

*     Tájékoztató az Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2015.(III.2.) önkormányzati rendelet 21. § szerinti forrásfelhasználásról

       Előterjesztő: Romanek Etelka polgármester

 

*     Tájékoztató a nettó egymillió forintot meghaladó és a közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzésekről

       Előterjesztő: dr. Szerencsés Gergely, a Közbeszerzési Bizottság elnöke

 

 

Esztergom, 2015. május 14.

 

 

Romanek Etelka s.k.

polgármester

A vadiúj Régészeti Térinformatikai Kutatólaboratórium avatásán jártunk

$
0
0

A tudományos élet vérkeringéséhez kapcsolódhat a város az új régészeti térinformatika laboratórium révén. Városunk a hazai régészettudomány egyik központja lesz a most felavatott fejlesztések által. Képriportunk az ünnepélyes avatásról.

Átadták az új Térinformatikai Laboratóriumot Esztergomban, a megnyitón köszöntő beszédet mondott Botos Máté, a kar dékánja, Major Balázs a régészeti tanszék vezetője, illetve Romanek Etelka, a város polgármestere is.

 

Botos Máté nyitotta meg a rendezvényt. Mint elmondta, az új laboratórium fordulópont a város és az egyetem életében is. A felsőoktatási intézmények fő funkciója mellett (tudás átadás) immár színre lépnek a kutatások is. A szolgáltatás jellegű oktatás partjait elhagyva kitárul egy új világ a Régészeti Tanszék életében. Ez pedig összhangban van az új nemzeti tanterv  egyes rendelkezéseivel is, amelyek reflektorfénybe helyezik a kutatás, a tanítás és a tudományos publikálás felsőoktatási szentháromságát. Közel száz millió forint értékben szerezték be az új technológiákat és tudományos eszközöket. A végrehajtott fejlesztések egyrészt az egyetem, másrészt Esztergom renoméját növelik, harmadrészt pedig képessé teszik a Régészeti Tanszéket, hogy kutatásait részben saját zsebből finanszírozza majd. Botos hozzátette, a laboratórium Esztergomnak tudományos eredetiséget kölcsönöz, imiközben a városba invitálhatja a kulturális szcéna jelentős alakjait, kutatóit is. Korunk hívószavának, az interdiszciplinaritásnak is eleget tesz, egyben pedig vonzóvá teheti a régészképzést a diákok számára.

 

Romanek Etelka elmondta, a laboratórium avatás mérföldkő Esztergom életében, majd hozzátette: reméljük nem az utolsó ilyen a városban. Valamiféle sorsszerűség van a régészeti kutatóközpont kialakításában, és hogy éppen Esztergomban történnek ezek a fejlesztések. A város végre visszanyerheti méltó helyét Magyarország kulturális térképén, hiszen Esztergom a magyar múlt megtestesült esszenciája - zárta beszédét a polgármester asszony.

 

Major Balázs, a  Régészeti Tanszék tanszékvezetője beszédében kifejtette, hogy mindaz, ami Esztergomban történik elkötelezett diákok, tanárok és segítők csapatmunkájának folyománya. Esztergom az ország legnagyobb lelőhelyei közé tartozik, a múlt törmelékei szerte a városban fellelhetők. A város egykor nemzetközi jelentőségű európai központ volt, ezt pedig meg kell jeleníteni a kutatások révén is.

 

 

 

Hogyan képzeli el a 2020-as évek Esztergomát?

$
0
0

Össznépi fórummá változott a volt megyeháza díszterme, ahol a lakosok súlyozhatták a város jövőbeli fejlődésének lehetőségeit, illetve saját elképzeléseiket is felvihették az ötletfalakra. Nézzük meg: mit kíván az esztergomi 2020-ra?

Fotó: Innomotion Stúdió

 

Jó fél ház a teremben. Romanek Etelka nyitja meg az eseményt. Készül a város gazdasági programja és ITS-e, amely 2020-ig ível előre Esztergom kilátásait illetően, felvázolva a potenciális kitörési és fejlődési irányokat. Vagyis a város legalapvetőbb projektjeinek laza fűzére, amely mentén megtervezhető Esztergom hosszú távú fejlesztési stratégiája. A tegnapi fórum ötletcunamijából kerülnek majd ki a gazdasági program főbb komponensei is, amelyet a képviselő-testület jövő héten tárgyal.

 

Hogy mi az ITS?

 

A 2014-2020. évi uniós programozási időszakban a megyei jogú városok és járási székhelyek tervezésének és forrásfelhasználásának irányadó dokumentuma az Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) lesz. Az ITS egy alapdokumentum, amely azt szolgálja, hogy a benne foglalt tevékenységek, projektek megvalósuljanak a 2014. évet követő időszakban és a város optimálisan kihasználja az EU 2014-2020 közötti időszakának fejlesztési lehetőségeit.

 

Interaktív rendezvény veszi kezdetét. A teremben hat helyen függnek a falon a különböző tematikák, az egyes tablóknál más-más témát prezentálnak. A hatos darabjai: városi közösségek – civil élet, turizmus és kultúra, humán infrastruktúra, városkép, gazdaság – foglalkoztatás, közlekedés - infrastruktúra.

 

 

Másra készültünk, amolyan közmeghallgatás-szerű dologra, ahol mindenki elmondhatja saját véleményét, ötleteit, kifogásait és a hosszú évek alatt benne felgyülemlett fixációkat. Ehelyett a szó szoros értelmében vett fórum kezdődött a volt megyeháza dísztermében. A közmeghallgatásokat amúgy is túlhaladta a világ, az elmúlt évek során bizonyították tökéletes alkalmatlanságukat a súlyosabb témákban, gyakran csaptak át sérelmi regékbe, rendszerint pedig humortalan stand up estekké változtatták az ankétokat.

 

 

Mi a leghasznosabb Esztergomnak?

 

A kifüggesztett papírokat a későbbiekben kommentálni is lehet. Ráadásul szófelhőt is mellékeltek a kiállított elképzelések sodrába „Nekem Esztergom” kezdéssel. Projektek felsorolva, de nem kell feleslegesen felírni elképzeléseinket, ugyanis lehetőség van apró felragasztható pontok segítségével zöld utat adni az elképzeléseknek. Így a városlakó súlyozhatja a város bedobta elképzeléseket.

 

A következő 6-8 év fejlesztéseit ez a stratégia határolja be, cél, hogy az uniós projektek és támogatások összhangba kerüljenek a városok terveivel és elképzeléseivel. Minden szinten és főbb ponton különböző dilemmák kerültek a fókuszpontokba, amelyek segítik majd koordinálni a tervezést: így az esztergomi közösségi élet fellendítése, amelyben fontos szerepet tölthet be a jövőben az egyház is, a multinacionális környezet erősítés, a városkép szépítése és frissítése, vagy pl. az elhagyatott ingatlanok élettel való megtöltése stb…

 

 

Hosszú távú cél röviden: Esztergomot élhetővé, attraktívvá és gazdaságilag is vonzóvá tenni.

 

„Esztergom a szívügyem” – karcolják fel az első „szót” a felhőbe. Majd az „itt születtem” kifejezés kerül a papírra. Azt hiszem, ez reflektál leginkább az esztergomi mentalitásra, a királyvárosi lelki alkatra: büszkék vagyunk magunkra, a városra, mert itt születtünk, ezen a helyen élünk, viszont nagyon nehéz megtölteni új gondolattal ezt a beállítottságot, nehéz túllépni saját határainkon. Szóval elkezdődtek a vidéki „brainstormingok” és az obligát mosolykörök a közmeghallgatásból fejlesztési vásárrá transzformálódott „piacon”.

 

Legtöbb pontot kapott elképzelések, avagy prioritások az esztergomi lakosoktól:

  • Egykoron elképzelt buszpályaudvar hasznosítása a Tesconál.
  • Akadozik az esztergomi kommunikáció, rendszerint nem jutnak el a programok az emberekhez. Így az emberek sem jutnak el a programokhoz. Változtatni kellene a tájékoztatáson, esetleg új csatornák megnyitásával.
  • Műszaki, informatikai és gazdasági felsőoktatási képzések Esztergomba telepítése.
  • Kórházi infrastruktúra bővítése.
  • Erzsébet park rekonstrukciója (játszótér felújítás, Sobieski emlékmű rendbetétele).
  • Szabadidős közösségi tér a Duna parton.
  • Prímás-sziget sportszigetté avanzsálása.
  • Polgármesteri hivatal felújítása, lehetőség, hogy új épületbe költözzön a hivatal.
  • Könyvtár vagy nagyobb városi tudásközpont létrehozása.
  • Kerékpárutak kialakítása.
  • Piac elhelyezése, leginkább a Szemüvegkeretgyár területén piactér kialakítására „pontoztak” az emberek.
  • Esztergom árvízvédelmének megoldása.
  • Szent István emlékhely kialakítása.
  • Város épületeinek állagmegóvása – homlokzatfelújítás.
  • Egyhetes búcsú a bazilikánál Szent István ünnepén.
  • Esztergomi történelemóra iskolás diákoknak – iskolás diákokra helyezni a hangsúlyt történelmi attrakcióinknál.
  • Simor János utca sétálóutcává alakítása.

2014 decemberében már megkérdezte az önkormányzat a civil szervezeteket, akkor a következő javaslatok érkeztek be.

Török ételek terítéken a Kaleidoszkóp Házban

$
0
0

Ötödik alkalommal rendezik meg Esztergomban a Restaurant Day elnevezésű rendezvényt, amely keretében egy napra étteremmé alakul a Ház. Holnap a török konyhát látják vendégül a Vízivárosban.

A Restaurant Day 2011-ben indult Helsinkiben. A sikeres kezdeményezésnek köszönhetően szerte a világban negyedévente van arra lehetőség, hogy bárki éttermet nyisson egy napra.


Csapatunk (Tejóég!!!!) már ötödik alkalommal készül erre a nagyszerű közösségi-gasztro élményre.


Miközben szenvedéllyel főzünk továbbra is az a célunk, hogy az éttermekből befolyt összeget városunk szürke lépcsőinek színesre festésére fordítsuk. Az elmúlt egy évben a francia, görög, lengyel, skandináv konyha finomságait kóstoltattuk meg veletek, miközben 93.000 Ft-ot gyűjtöttünk össze.


Végre elérkezett a nap és ismét kinyitjuk az éttermünket…nem lesz repülőszőnyeg, sem Ali baba vagy Gül baba, de ezeken kívül szinte minden. Május 16-án déltől este hétig várjuk az érdeklődőket.


Íme a kínálat:


ELŐÉTELEK:


• joghurtos tésztasaláta
• humusz (csicseriborsó mártogatós)
• muhammara (mártogatós paprikával és dióval)
• simit (kenyérkarika)
• joghurtos-citromos padlizsánkrém
• töltött pogácsa (pamuk pogaca)


FŐÉTELEK:
• Vöröslencse leves (ezogelin corbasi)
• Ájult Imám – töltött padlizsán (imam bagildi)
• Tirit (marhahúsos egytálétel)
• Köfte (török fasírt)
• Grillezett fűszeres csirkeszárnyak
• Pásztorsaláta (Çoban Salatasi)
• Spenótsaláta joghurttal
• rizs-köret, csicseriborsó-köret

DESSZERTEK:
• Baklava
• Harisa (citromos grízes süti)
• Sült rizs rózsavízzel
• Mandulás aprósütemény
• sekar para (aprósütemény)
• Gyümölcsös poharas desszert
• Joghurtos sütemény
• Keleti csemege


Árakat nem szabunk, csak úgy - mint eddig - becsületkasszában lehet elhelyezni a hozzájárulásotokat.

 

Kaleidoszkóp Ház

Ápolók napja

$
0
0

15. alkalommal rendezték meg az Ápolók Napját május 15-én Esztergomban. Az ünnepség idén tudományos konferenciával egészült ki a vár Lovagtermében, melyen több száz ápolónő és egészségügyi dolgozó vett részt. 

Az ápolók nemzetközi napját Florence Nightingale, a modern ápolási rendszer kidolgozója születésnapjára emlékezve tartják, a mostani esztergomi rendezvényen röviden megemlékeztek Kossuth Zsuzsannáról is, aki brit kolléganőjéhez hasonlóan gyógyellátást szervezett.

 

Az Esztergomban az Ápolók Napján tartott május 15-ei ünnepségen Romanek Etelka, polgármester, Dr. Richter Márta, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozó Kamara Komárom-Esztergom Megyei területi elnöke, Dr. Kanász Gábor, az esztergomi Vaszary Kolos Kórház főigazgató főorvosa és Dr. Üveges Péterné, az ünnepség moderátora, a Vaszary Kolos Kórház ápolási igazgatója köszöntötte a résztvevőket.

 

Rövid köszöntőjében Romanek Etelka az őszinte nagyrabecsülés kifejezése mellett többek között az egészségről, mint pótolhatatlan kincsről beszélt, mégpedig abban az összefüggésben, hogy „az egészség egy olyan egység, mely biológiai, lelki, emocionális és szociális harmóniát jelent”. A polgármester azzal a személyes adalékkal egészítette ki beszédét, hogy édesanyja révén, aki 35 évig volt ápolónő, pontosan tudja, hogy mit jelent a három műszak, hogy mit jelent az éjszakás műszak után nőként hazatérve az otthoni, háztartási, gyereknevelési munkát pihenés nélkül folytatni.


Romanek Etelka azt is kiemelte beszédében, hogy az ápoló nemcsak ellátja a beteget, de hitet és reményt is ad a gyógyulásban, ami az egyik legértékesebb, amit egyik ember a másiknak adhat.

 

Richter Márta, kamarai elnök arra mutatott rá, hogy mennyire kiemelkedő az esztergomi Ápolók Napja ünnepség és konferencia, mely már hagyomány és az egyik legkiemelkedőbb ilyen országos szakmai, tudományos esemény.

 

Kanász Gábor kórházigazgató köszöntőjében elmondta, hogy tavalyi évtől – ahogy fogalmazott – „megváltozott a világ”, hiszen hatalmas mértékű segítséget kapott a Vaszary Kolos Kórház, köszönhetően Esztergom új vezetésének. Az igazgató beszédében felidézte azokat a korábbi időket, amikor a pénzhiány miatt kialakult helyzetben számos oldalról, sokszor a betegek felől is támadták a városi kórház kollektíváját. Kanász Gábor azzal folytatta, hogy minden nap újra kell kezdeni az egészségügyi munkát, minden nap új lelkesedéssel, a hivatás kezdetén érzett lendülettel kell végezni a munkát.

 

A köszöntők után és a konferencia előtt az ünnepség elnökei átadták az Ápolók Napja alkalmából tett elismeréseket, tulajdonképpen az esztergomi kórház minden osztálya részére.

Játszó- vagy pihenőparkot látna szívesebben a Kis-Duna sétányon?

$
0
0

A "Megszépül a Városom!" nyerteseként Esztergom a Pór Antal teret szemelte ki, mint felújítandó közterületet. Hamarosan megkezdődhet a rekonstrukció is. Az önkormányzat most konzultációt kezdeményez az esztergomiakkal, így ön döntheti el a tér sorsát. 

Utolsó fázisába ért a „Megszépül a Városom!” elnevezésű kezdeményezés, a döntés, hogy pontosan mi valósuljon meg a kiválasztott helyszínen, a Pór Antal téren, továbbra is az Önök kezében van. 

Teljesen megújulhat a Pór Antal tér köszönhetően annak, hogy országszerte városunk kapta a legtöbb szavazatot a „Megszépül a Városom!” kezdeményezés keretén belül a január végén lezárult első körben. 
 

A program létrehozói, a hét vállalkozást (Mapei, Hörmann, Ravak, Fujitsu-Fisher Klíma, Creaton, ELKO EP Hungary, Roll-lux) tömörítő „ÉpítkezemFelújítok” összefogás 2014. november 13-tól 2015. január 31-ig várta a szavazatokat.

 

A második fázisban az itt élők javaslatait kértük a helyszínek kiválasztásában, többek között a helyi közösségi portálok bevonásával. Rengeteg javaslat érkezett, amelyek közül a rendelkezésre álló keretösszeget (mintegy kétmillió forint) figyelembe véve, valamint az „ÉpítkezemFelújítok” csapatát is bevonva végül a Pór Antal tér került ki győztesen.

 

Hogy pontosan mi valósuljon meg itt, azt a szavazók döntik majd el. Az „ÉpítkezemFelújítok” munkatársai két lehetséges variációra dolgoztak ki terveket: 

A: Játszópark, kalandvárral, lengőhintával, padokkal

B: Pihenőpark, asztalokkal, padokkal, kültéri fitneszeszközökkel


Szavazni a www.esztergom.hu főoldalának jobb oldali szavazósávjában lehet, a szavazás 2015. május 25-én, 24.00 óráig tart.


Folytatódik a Pilis kármentesítése

$
0
0

Folytatódik a jégkár okozta károk felszámolása a Pilisben, a munkát a nyáron sem fejezik be, és előreláthatólag 2016-ban is lesz még teendő a tavaly decemberi események után.

A tavaly decemberi jégkár a Pilisi Parkerdő Zrt. 65 ezer hektáros területének közel egyharmadát érintette, ebből több mint 9000 hektár súlyosan károsodott. Az erdőgazdaság a téli és tavaszi időszakban folyamatosan dolgozott a károk helyreállításán, melynek a legfrissebb, 2015. április végi adatok szerinti eredményeiről a következőkben számol be. A mentesítési munkálatok a nyári időszakban is folytatódnak és várhatóan 2016-ra is áthúzódnak.

 

A jégkár számos frekventált erdei és turistautat, valamint kirándulóhelyet is megrongált, a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei elsőként legfőképp ezekre a helyekre összpontosították az erőforrásokat: a veszélymentesítésnek köszönhetően így máig közel 1300 kilométernyi erdei és turistautat tettek rendbe és szabadítottak fel – köztük nemrég a Dobogókő környéki leglátogatottabb útvonalat, a Thirring-körutat. Helyreállítottak több mint 100 kilométernyi, erdőfelújítást védő kerítést is, ami az egyik legfontosabb feladat volt az erdők megóvása érdekében.

 

 

A jégkár által érintett területből 9250 hektáron súlyosan károsodott az erdei életközösség gerincét alkotó faállomány. A legtöbb helyen szakértő beavatkozás szükséges a mihamarabbi helyreállításhoz. Az utak járhatóvá tétele után a tél folyamán megkezdődött a kármentesítés, a sérült faanyag elszállítása a területről. Április végéig 530 hektáron már befejeződtek a munkálatok, további 5000 hektáron pedig folyamatban van a kárelhárítás. A munka nagyságrendjét jól szemlélteti, hogy mintegy 3300 hektárra minden lehetséges kapacitás felhasználása ellenére sem jutottak még el a szakemberek.

 

A kárfelszámolás során a lehető legtöbb helyen olyan kíméletes fakitermelési technológiákat alkalmaznak, mint a kézi közelítés, a lovas fogattal vagy kötélpályával történő faanyagmozgatás.  Az erdészek a helyreállítás során az erdő természetes regenerálódó képességét igyekeznek segíteni. A munkálatok során a Pilisi Parkerdő szakemberei a sérült fákat a károsodás mértéke szerint kategóriákba sorolják, és lehetőség szerint minden olyan egyedet visszahagynak, amelyek életképes korona fejlesztésére alkalmasnak látszanak. Talaj- és természetvédelmi szempontok alapján egyrészt mozaikszerűen maradnak vissza olyan erdőrészletek, amelyekben semmiféle beavatkozást nem végeznek, másrészt az egész károsodott területen összefüggő hálózatban hagynak hátra földön fekvő és lábon álló holt faanyagot. Mindez biztosítja az erdei ökoszisztéma szempontjából rendkívül értékes, az élővilág számára élőhelyet nyújtó korhadt faanyag jelenlétét.

 

 

Az erdészeti és természetvédelmi hatósági engedélyek alapján a kármentesítési munkák a vegetációs időszakra, azaz nyárra is kiterjednek majd, így egész évben számítani kell a kirándulóhelyeket is érintő munkavégzésre. A kármentesítés nehéz terepen folyik, embert próbáló, és sokszor veszélyes feladatot jelent a szakemberek számára, az érintett terület pedig jelentős, ezért a munkálatok várhatóan 2016-ra is át fognak húzódni.

 

A jégkár miatt körülbelül 130 hektáron kell majd erdőfelújítást (ültetéseket) végezni. A legelső mentesített területeken áprilisban megkezdődhettek az ültetések, így több tízezer kocsánytalan tölgyet, bükköt és hegyi juhart ültettek. A nagyobb területet érintő erdősítések a Budai-hegység és a Gödöllői-dombság elpusztult fenyveseiben ősszel folytatódnak, már a LIDL üzletlánc támogatásával, aki facsemetékkel támogatja a Parkerdő erdőfelújítási munkáit.

 

A Pilisi Parkerdő Zrt. a jégkármentesítési munkálatok mellett sem függesztette fel közjóléti, turisztikai beruházásait; ebben az évben is több érdekes és különleges fejlesztéssel járul hozzá a Bejárható Magyarország Program sikeréhez. E fejlesztések egyikét, a piliscsabai Nagy-Kopaszon felépült Dévényi Antal-kilátót június 12-én adják át a természetjáró közönségnek. 

 

Lomniczi Zoltán

Pilisi Parkerdő Zrt.

Drámapedagógiai foglalkozáson jártak a balassás diákok

$
0
0

A fővárosi Nyitott Kör Egyesület Gubancok című drámajátékán vettek részt az iskola diákjai, a műsor középpontjában a családban előforduló konfliktusok álltak.

Az esztergomi Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 9/D osztályos diákjai Erősné Vörös Viktória tanárnővel a Gubancok című drámajátékban vettek részt a budapesti Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban. A Nyitott Kör Egyesület színészeinek foglalkozása immár az ötödik az osztály részére megszervezett kulturális programok között az idei tanévben.

 

A játék egy család megoldhatatlan konfliktusait és feszültségeit mutatja be és dolgozza fel.

 

A családban levő gubancokat a színészek a diákok bevonásával közösen próbálták kibogozni, hogy elkerüljék a tragikus végkifejletet.

 

 

 

 

Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola

Családon belüli erőszak Tokodon

$
0
0

Túl sokat beszélt a nővére, ezért megverte őt a gyanúsított.

Garázdaság és zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt állították elő a rendőrök a Dorogi Rendőrkapitányságra T. Sándort 2015. május 17-én. Nővére kérte a járőrök segítségét, miután öccse halálosan megfenyegette őt és gyermekét is. A sértett állítása szerint nem volt előzménye a Tokodon élő 46 éves férfi dühkitörésének, mely ez esetben tettlegességig fajult, a gyanúsított viszont kihallgatásán elmondta, hogy nővére folyamatos beszéde dühítette fel annyira, hogy előbb megütötte, majd nyakát szorongatta, később pedig halálosan megfenyegette testvérét és gyermekét. T. Sándor ellen a rendőrség büntetőeljárást indított, melynek ideje alatt a gyanúsított szabadlábon védekezhet.

 

Forrás: police.hu

Esztergom, Magyarország első fővárosa

$
0
0

Erdő Péter prímás, esztergom-budapesti érsek védnöksége mellett, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szervezésében május 28-án konferenciát rendeznek Esztergomban, a Szent Adalbert Központban, ahol a várossal kapcsolatos történeti, régészeti, művészettörténeti, ipartörténeti és levéltári kutatások eredményei kerülnek terítékre.

 

Feloszlatták a Fidesz esztergomi alapszervezetét

$
0
0

A Fidesz feloszlatta közel 160 fős esztergomi alapszervezetét – tájékoztatta Völner Pál választókerületi elnök hétfőn az MTI-t. Völner szerint, a feloszlatásra az ő kezdeményezésére került sor, mivel az alapszervezet nem működött harmonikusan, illetve sok feszültség volt a korábbi fideszes polgármester, Meggyes Tamás és a régi képviselő-testület tagjai, illetve a szervezet többi tagja között.

“Ezek a feszültségek is közrejátszottak, hogy Esztergomban azok az emberek is elfordultak a Fidesztől, akik korábban várták a helyi szervezet megújulását. Az új, egységesebb alapszervezet kialakítását egy hónapon belül megkezdjük” - mondta Völner.

A választókerületi elnök szerint Esztergom esete nem kirívó, mert a Fidesz számos helyen oszlatta fel alapszervezeteit, és “a problémás helyeken időben hozzákezdett az építkezéshez”.

Pünkösdi hosszú hétvége sízéssel és kerékpározással, még jelentkezhet!

$
0
0

Kihagyhatatlan ajánlattal kedveskedik a sport szerelmeseinek a dorogi Sítechnika a pünkösdi hosszú hétvégére. Egy család helye felszabadult, így a héten a készlet erejéig még lehet jelentkezni.

Egy különleges programot ajánl a dorogi Sítechnika a pünkösdi hétvégére. Akár az egyik, akár a másik sportág szerelmese vagy, netán mindkettőé, akkor itt a helyed! Egy különleges helyszín, ahol minden egyszerre érvényesülhet. Kaprun - Zell am See - Kitzsteinhorn-gleccser lélegzetelállító szépségei kitűnő lehetőséget adnak arra, hogy ebben a néhány napban minden álmod valóra váljon.

 

Nézzen bele az esztergomi rendőrség éves beszámolójába, statisztikáiba!

$
0
0

Elkészítette az Esztergomi Rendőrkapitányság éves beszámoloját, amelyben számot adnak a rendőrség 2014-es munkájáról. Esztergomban javuló tendenciákat látunk minden fronton: kevesebb a bűncselekmény, miközben egyre biztonságosabbak közterületeink.

Legutóbb 2014. május 29-én került napirendre az esztergomi rendőrség beszámolója a közbiztonság helyzetéről. A most bemutatott összesítés szerint a rendőrség eredményessége az elmúlt évhez képest javult. A legfontosabb feladatokat, célkitűzéseket teljesítették a rendőrök: az előző évben sikeresen lezajlottak a választások, a rendőrség megtette a szükséges preventív intézkedéseket, illetve a közbiztonság fenntartásában is csupa pozitívumokról beszélnek a statisztikák. Esztergom a bűnügyi fertőzöttséget figyelembe véve normál kategóriába tartozik.

 

Ugyan az esztergomi rendőrség fennhatósága alá tartozó településeken a regisztrált bűncselekmények száma növekedett, az előző évit 30%-kal múlta fölül, viszont az elmúlt évekhez viszonyítva így is sokkal kevesebb bűncselekményt regisztráltak az esztergomi rendőrök. A növekedés mögött elsősorban egy nyergesújfalui lakos tevékenysége áll, aki egy speciálisan választott bűncselekményt követett el lakóhelyén, ezzel pedig egyszerre 324 bűncselekményt valósított meg. Így nem a közterületeinket mérgezte „munkájával”.

 

Esztergom területén 1043 bűncselekményt regisztráltak, a 2013-ban mért 880-hoz képest itt is növekedés tapasztalható. Viszont a megelőző évekhez képest így is jóval kevesebb bűncselekmény történt a királyvárosban. A rendőrségi beszámoló szerint az emelkedés oka, hogy sikeresen felderítettek egy 220 rendbeli csalás és magánokirat-hamisítás miatt indult eljárást. Ha ezt levonjuk, máris javuló statisztikát kapunk.

 

Habár a város területén több bűncselekmény történt, a közterületen elkövetett, illetve a kiemelt bűncselekmények száma csökkent. A bűnözés súlypontjait továbbra is a lopások, betörések és rongálások adják. A kiemelt bűncselekmények közül külön megemlítik a szexuális vonatkozásúakat: a rendőrség 8 esetet regisztrált, és minden egyes alkalommal felderítették az elkövető kilétét. Legismertebb történet a Budai Nagy Antal utcai rém, aki többször támadt nőkre, először fojtogatta, majd próbálta őket megerőszakolni. A férfit a rendőrség rövid időn belül letartóztatta, azóta ítélet is született az ügyben, az elkövető első fokon 14 év letöltendőt kapott.

 

 

2013-ban 2 emberölés történt Esztergomban, 2014-ben a számot nullára redukáltuk. A testi sértés és a súlyos testi sértés statisztikái is minimális javulást mutatnak. Többször garázdálkodtak az esztergomiak 2014-ben (43-ról 48-ra emelkedett), kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárások száma viszont drasztikusan csökkent (10-ről 3-ra). Csupán egy esetben történt önbíráskodás a városban, 2013-ban még négyszer fordult elő hasonló eset. Kábítószerrel csupán két alkalommal éltek vissza az esztergomi lakosok.

 

A lopások számában számottevő változás figyelhető meg. A 2013-as 376-ról 2014-re 318-ra változott a mutató értéke. Ez 15,4%-os csökkenés. Kevesebb kocsit tulajdonítottak el a városban, ugyanakkor lakásbetörés is kevesebbszer fordult elő tavaly. Rongálás bűncselekmény miatt 16 esetben indult eljárás 2014-ben, az ezt megelőző évben viszont ez a szám még 29 volt.

 

A rendőrség nyomozási eredményessége is javult tavaly, a 2013-as 43,9%-os sikerességi mutatóhoz képest 10%-kal teljesítettek jobban a rend őrei 2014-ben. A beszámoló a csütörtöki testületin kerül a képviselő-testület elé.

 

Borítókép: police.hu


Orgonabemutató vizsgakoncert a Zeneiskolában

$
0
0

Május 20-án 16:30 órai kezdettel kerül sor az Esztergomi Zsolt Nándor Zeneiskola újonnan elindult orgona szakának hangszerbemutató hangversenyére.

Az Esztergomi Zsolt Nándor Zeneiskola 2 tanára Az Európai Unió és a Magyar Állam által finanszírozott pályázat keretében szakirányú továbbképzéseben vett részt, melynek eredményeként az egyik tanár felsőfokú mester diplomát szerzett orgona szakirányon. Ekkor fogalmazódott meg az orgona szak beindításának ötlete is. Viszont az intézményi költségvetés nem adott lehetőséget a hangszer beszerzésére, ezért a Zeneiskola jótékonysági rendezvénysorozatot szervezett maga köré. Az első fontos állomás még 2012. június 2-án a Bazilikában megtartott jótékonysági hangverseny volt, majd a rá következő két évben újabb nagysikerű rendezvényeket tartottak. Végül 2014. szeptemberére gyűlt össze a pénz, amelyből megvásárolhatták a digitális orgonát, amely idén januárban érkezett meg az intézménybe. Holnap délután fél öttől pedig megtarják az ünnepélyes orgona avatót is.

 

Városi gyermeknap - játék, sport és gyerekfesztivál a szigeten

$
0
0

Május 30-án és 31-én a Rugby Club Hotelben gyermeknapot rendeznek. Mindkét nap zenés programokkal és állandó játékokkal várják a Kis-Duna sétányra kilátogató családokat.

Háromszintes családi ház ég Piliscsabán

$
0
0

Kigyulladt egy háromszintes családi ház tetőszerkezete szerda délelőtt Piliscsabán, több tűzoltóegységet a helyszínre vezényeltek, az esztergomiak is részt vesznek az oltásban - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.

Csámpai Attila tájékoztatása szerint Új utcában lévő, 200 négyzetméteres ingatlanban senki sem tartózkodott, amikor fellobbantak a lángok. A zsindely fedésű ház tetőszerkezetét az esztergomi és a fővárosi tűzoltók belülről oltják, kívülről hűtik, az érintett útszakaszon forgalomkorlátozást vezettek be - mondta a szóvivő.

 

 

MTI

Dorog jelenéről és jövőjéről nyílt kiállítás

$
0
0

Kiállítás nyílt Dorogon fókuszpontba helyezve a város megújulását. A művelődési házban helyet kaptak az elmúlt évek legmaghatározóbb, valamint a város jövőben elkészülő beruházásai is. Közben átadták a retrofényben tündöklő konferenciatermet. Mint megtudtuk, hamarosan sörkert és tekepálya fogadja majd ugyanitt Dorog népét.

Az Európa Nap - A Párbeszéd Napja rendezvényeit május 16-án tartották meg a Dorogi József Attila Művelődési Házban. A hagyományos városi rendezvény ezúttal Dorog épített környezetének állított emléket. Kiállítás nyílt az elmúlt években megújult középületek, az idén elkészülõ beruházások - az Esztergomi úti buszmegálló, az Agora, a Zenepavilon - tablóiból és a jövő fejlesztési elképzeléseiről.

 

A kiállítást Markos Anikó, a megyei építész kamara elnöke ajánlotta a megjelentek figyelmébe, hangsúlyozva a városvezetése és a főépítész, Dankó Kristóf hatékony együttműködésének köszönhető fenntartható várostervezés látványos megvalósulását. A közös munka, a hatékony és értő együttműködés ritka példáját képviseli a hely, amely mintaként szolgálhat a többi város számára. Zárszóként gratulált „a dorogi történethez".

 

A kiállítás után a mintegy száz érdeklődő - a helyi civil egyesületek tagjai, intézményvezetők és magánemberek - a konferenciateremben foglaltak helyet, amelyet az ünnepen avatott fel dr. Tittmann János polgármester: „A sportosan elegáns és finoman retro stílusban megálmodott és a mai napon Önöknek átadott konfereciaterem és klubhelyiség része a mûvelõdési ház megújításának" - mondta a városvezető. Hamarosan elkészül a tekepálya és jövőre a sörkert. Dr. Tittmann János emléklapokat adott át a belsőépítészeti terv elkészítőjének, Petheő Tímeának és a kivitelezésben résztvevő szakembereknek: Kerényi József, Kiss Péter, Kimmel Róbert, Flórián Attila, Marton Jenő, Sztahovits Ferenc és Weiszer Zoltán részére.

 

A hófehér padlójú, színes, formára vágott padlószőnyeggel díszített, enyhén retro stílusú bútorok, színes csillárok és különleges álmennyezet és a legkorszerűbb műszaki berendezések, projektorok, laptévé, hangtechnika és világítástechnika elnyerte minden ünneplő tetszését.


Az avatás után a képviselő-testület döntésének értelmében Pro Urbe díjat adott át dr. Bartalos Józsefnek a polgármester.


Dr. Bartalos József sportoló, ügyvéd, gyűjtõ, közéleti személyiség 1945. április 14-én Pozsonyban született. Jogi diplomáját az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerezte. Sportolóként 1962-1977 között a Dorogi Bányász NB I-es sikercsapatának, 1964-ben a Vidék legjobb csapatának, késõbb az NB II-es együttesnek labdarúgója, balszélsője volt. 

 

dorog.hu

 

 

Jótékonysági hangverseny a Zeneiskola támogatására

$
0
0

Május 30-án a Zeneiskola növendékei és tanárai töltik meg zenével a bazilika termeit Kováts Péter orgonaművész közreműködésével. A belépés díjtalan.

Viewing all 4915 articles
Browse latest View live